Keresés

Molnár Beatrix

Molnár Beatrix Dombóváron született, diplomás ápolóként a Pécsi Tudomány Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán 2001-ben, majd a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán, egyészségügyi szakmenedzser szakon végzett 2005-ben. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem (ELTE-BDPK) egészségfejlesztő tanári szakon végezte 2019-ben.

Pályafutását ápolóként, a Somogy Megyei Tüdő-és Szívkórházban kezdte Mosdóson, majd felnőtt szakápolóként rövid ideig Szekszárdon, a kardiológiai belgyógyászaton dolgozott. 1994-ben a Csepeli Weiss Manfréd Kórház központi műtőjében helyezkedett el műtősnőként, ahol később 6 éven keresztül látta el a főműtősnői feladatokat. 

Főiskolai tanulmányait követően az Óbuda-Békásmegyer Egészségügyi Szolgáltató minőségirányítási vezetőjeként tapasztalatokat szerzett a járóbeteg ellátás területén.

Részt vett minőségirányítási vezető, valamint vezető auditor képzésen, illetve ezt követően a Szakrendelő minőségirányítási rendszerének kiépítésében.

2007-től 2011-ig a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató ápolási igazgatói feladatait látta el.

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben egy évig minőségirányítási igazgató, ahol pályázati szakreferensi feladatokat is ellátott több európa uniós pályázat megírása során.

2012-től a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben ápolási igazgató 2021 januárig. Munkája során nagy figyelmet fordított az ápolásszakma fejlesztésére az utánpótlás nevelésre, a szakdolgozók oktatására, képzésére. Egészségügyi szakképző intézményekben óraadó tanárként tevékenykedett. A Magyar Szakdolgozói Kamara megbízásában rendszeresen részt vesz vizsgabizottsági tagként, a szakmai vizsgákon.

Megszakítás
Széchenyi 2020
Adatvédelmi áttekintés
Az Észak-budai Szent János Centrumkórház logója

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.