Keresés

Dr. Vadas Viktória

Dr. Vadas Viktória

Dr. Vadas Viktória 2010-ben végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán általános orvosként, majd 2017-ben aneszteziológia és intenzív terápiás szakorvos lett. Az egyetemi éveket követően a Magyar Rezidens Szövetség tagja, majd 2015-2016 között budapesti regionális elnöke volt.

A Honvédkórház Sürgősségi Osztályán kezdte klinikai pályafutását. Ezt követően a Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórházban, majd 2013-2022 között az Országos Onkológiai Intézet Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályán dolgozott aneszteziológusként. 2014-2016 között az Egyesült Királyságban szerzett klinikai tapasztalat is formálta szemléletét. 2022-től a Vasútegészségügy Budapesti Egészségügyi Központ orvosigazgatója volt.

2023-ban végzett egészségügyi menedzserként a SE Közszolgálati Karának mesterképzésén. Fő érdeklődési területe a szervezetfejlesztés, a postgraduális orvosképzés, illetve a humánerőforrás-, illetve a betegútmenedzsment.

2023-ban csatlakozott a SE-EMK csapatához, ahol szakmai vezető koordinátorként vesz részt hazai és nemzetközi projektekben, klinikai tanácsadóként adatvezérelt egészségügyi fejlesztésekben, valamint a Mesterséges Intelligencia Munkacsoportban.

Megszakítás
Széchenyi 2020
Adatvédelmi áttekintés
Az Észak-budai Szent János Centrumkórház logója

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.