1. Szövettan

A kórszövettan az orvostudomány fő diagnosztikus ága, amely a betegségek szöveti elváltozásaival és azok keletkezésének vizsgálatával foglalkozik. Orvosi beavatkozások során eltávolított szövetek vizsgálatával foglalkozik, hogy megállapítsa a betegség pontos természetét (tumor, nem tumor, jó- vagy rosszindulatú elváltozás, stb.), a sebészi kezelés hatásosságát (sebészi szélek vizsgálata), vagy az elvégzett kezelések hatékonyságát vizsgálja (mint a besugárzás utáni prosztata biopszia). Minden élő egyénből eltávolított szövetet kórszövettani vizsgálatnak kell alávetni, amely alkalmas arra, hogy biztosítsa a szövetekben kialakult elváltozások felismerését. Kivételt képeznek a kötelező vizsgálat alól a fogak, és élettani terhesség esetén a placenta.

Minden olyan szövetet, amit orvosi eljárás során távolítanak el, a patológus vizsgál meg. A napi rutintevékenység legnagyobb részét a szövettani diagnosztika, a manuális vagy endoszkópos szakmát művelő kollégák által küldött biopsziás vagy műtéti preparátumok leletezése alkotja. Ez, a mindennapos szövettani diagnosztika számos kiegészítő vizsgáló módszert is magában foglal, mint például a különleges festési eljárásokat és az immunhisztokémiai vizsgálatokat. Ezek ma nélkülözhetetlen kiegészítői a patológia eszköztárának, melyek többek között a differenciáldiagnosztikai kérdések eldöntését, kórokozók diagnosztizálását, daganatok tipizálását, tumorok prognosztizálását, a minél inkább testre szabható kezelések tervezését teszik lehetővé. A daganatos betegek kezelése szempontjából döntő szava van a patológusoknak, hiszen a szövettani mintákat nem csak önmagukban értékelik, hanem a korábbi vizsgálatokat, valamint a beteg egyéni kórtörténetét is figyelembe veszik, amelyek együttesen adják a célzott terápia alapját.

2. Intraoperatív fagyasztásos vizsgálat

Az intraoperatív fagyasztásos (a műtét ideje alatt elvégzett) szövettani vizsgálati módszer kiemelt jelentőségű a folyamat dignitásának eldöntésében, a resectios vonal tumor mentességének meghatározásában, a nyirokcsomó metastasisok azonosításában, illetve a műtét kiterjesztésének szükségességét illetően.

3. Citodiagnosztika

A citológiai vizsgálatok célja a különböző elváltozások azonosítása (normál, reaktív, diszplasztikus, neoplasztikus), a daganatos folyamatok szöveti eredetének, a malignitás fokának meghatározása, a folyamat szétterjedésének vizsgálata és prognózisa, illetőleg a terápia hatásának vizsgálata. A citodiagnosztika során a szervekből, szövetekből valamilyen módon kinyert sejtek mikroszkópos morfológiai vizsgálata diagnosztikus céllal, hagyományos és szükség esetén immuncitokémiai festésekkel történik. A minták részben a kezelőorvos által kerülnek levételre és kerülnek át a citopatológiára, részben aspirációs citológiai szakrendelésen citopatológus szakorvosok által kerülnek levételre.

A vizsgálati módszer legnagyobb előnye, hogy gyors, kis anyag- és műszerigényű, valamint elvégzéséhez nem szükséges sebészeti beavatkozás. Egyes szövetek vizsgálatára, mint például a különböző folyadékok, alkalmasabb, mint a szövettani vizsgálat. Hátránya, hogy a mintavétel gyakran nem reprezentatív, melynek leggyakoribb oka, hogy a sejtek károsodhatnak az előkészítés során. Ezen módszerrel a szöveti szerkezetről nem kap a kezelőorvos felvilágosítást, azonban egyértelműen eldönthetővé válik a műtét előtt, hogy milyen típusú elváltozással állnak szemben.

4. Aspirációs citológia

A mintavétel során az elváltozást – általában ultrahang ellenőrzése mellett – citopatológus szakorvos vékony tűvel szúrja meg, speciális fecskendő segítségével vákuumot képez, mely segítségével a kérdéses területről sejteket szív (aspirál) ki. A sejtekből keneteket készülnek, amit a szakorvos mikroszkóp segítségével vizsgál meg.

5. Kórboncolás

A kórbonctani vizsgálat kiemelten fontos része az orvostudománynak. Nem csak azért, mert tisztázza a halál bekövetkezését megelőzően kialakult valamennyi kóros állapotot, hanem azért is, mert célja a népesség megbetegedési és halálozási okainak feltárása, az egészségügyi ellátás során alkalmazott diagnosztikai és gyógyító eljárások hatékonyságának ellenőrzése, ezáltal rendkívül fontos visszajelzést ad a kezelőorvosnak.

Az 1997. évi CLIV. törvény 219.§ (1) bekezdése értelmében az elhunyt személyt – függetlenül attól, hogy fekvőbeteg-gyógyintézetben vagy azon kívül hunyt el – kórbonctani vizsgálat alá kell vonni, ha:

1. a halál oka klinikai vizsgálatokkal nem volt megállapítható,
2. perinatális halál esetén,
3. az elhunyt szervátültetés
   donora vagy recipiense volt,
4. az elhunyt foglalkozási eredetű
   megbetegedésben szenvedett, és annak gyanúja merült föl, hogy a halál oka
   ezzel van összefüggésben,
5. az elhunyt szervezetébe újra
   felhasználható, nagy értékű műszert vagy eszközt ültettek – amennyiben az
   nem képezi az elhunyt tulajdonát -, kivéve, ha a műszer vagy eszköz
   jellege nem kívánja meg az elhunyt kórbonctani vizsgálatát,
6. az esetnek tudományos, vagy
   oktatási jelentősége van,
7. az elhunytat hamvasztani
   kívánják, kivéve, ha az elhunyt még életében, vagy hozzátartozója a halált
   követően írásban kérte a kórbonctani vizsgálat mellőzését, amennyiben a
   kórbonctani vizsgálattól való eltekintés feltételei együttesen fennállnak,
8. ha a beteg által életében a
   tájékoztatási jog, az ellátásba való beleegyezés illetve visszautasítás
   jogának gyakorlására megnevezett személy, vagy az előbbi hiányában az Etv.
   által meghatározott hozzátartozói körből az arra jogosult személy ezt
   kéri. A nyilatkozatot közokiratba vagy teljes bizonyító erejű
   magánokiratba kell foglalni.