Keresés

Új vezető Egészségfejlesztési Irodánk élén

Április elsejétől Balogh Borbála irányítja kórházunk Egészségfejlesztési Irodáját (EFI). A korábbi vezető, Devecsery Ágnes több éves sikeres munka után adja át a stafétát, de marad velünk és továbbra is segíti a csapatot.
Balogh Borbála 2022 óta dolgozik az irodában egészségfejlesztő pozícióban, ahol okleveles táplálkozástudományi szakember, csoportos edző és preventív gerinctréneri végzettségeit is tudja kamatoztatni. Korábban magánegészségügyi szektorban minőségirányítási koordinátorként, valamint hatóságnál közegészségügyi-járványügyi felügyelőként szerzett tapasztalatot. Ez utóbbi során aktívan részt vett a Covid-19 járvány elleni védekezésben.
Tervei szerint az EFI eddig is változatos programkínálatát tovább szeretné színesíteni: főbb céljuk az aktív korosztály megszólítása, amelyet munkahelyi egészségfejlesztési programokkal, valamint szülőknek szóló ismeretterjesztő előadásokkal és csoportfoglalkozásokkal kívánnak elérni.
Devecsery Ágnesnek köszönjük eddigi munkáját, Balogh Borbálának pedig gratulálunk és további sok sikert kívánunk! 

Megosztás

További híreink

Megszakítás
Széchenyi 2020
Adatvédelmi áttekintés
Az Észak-budai Szent János Centrumkórház logója

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.