Keresés

Első neurointervenciós beavatkozás a kórházunk Neurovaszkuláris Egységében

A Kórház Neurológiai Osztályára egy 84 éves beteg került akut felvételre hirtelen kialakult, enyhe fokú szélütés (stroke) tüneteivel, melyek gyors javulást mutattak. Sürgősséggel az agyállományt, valamint a nyaki és koponyán belüli ereket ábrázoló CT vizsgálat készült, melyen a tünetek hátterében a bal oldali nyaki főverőér
eredésében lévő, kifejezetten egyenetlen felszínű és az artéria lumenének jelentős fokú szűkületét okozó érelmeszesedéses plakk igazolódott. Az ideggyógyász, radiológus, intenzív therápiás és intervenciós neuroradiológus kollégák együttműködésével a Kórház agyi érbetegségek és stroke minimálisan invazív ellátására frissen létrehozott Neurvaszkuláris Egységében az enyhe lefolyású
stroke-ot okozó nyaki érszűkület sikeres agykatéteres kezelésére került sor. A beavatkozás során a páciens jobb oldali csuklóartériájából katétert vezettünk a bal oldali nyaki főverőérbe, majd egy vékony mikrodróttal óvatosan áthaladtunk az ér beszűkült szakaszán és az érintett érszakaszt egy belső érhálóval, szaknéven stent-el fedtük le. Ezt követően a stent által fedett és így a vérrögök elsodródásától már védett érszakaszt egy felfújható ballonnal tágítottuk ki, a szűkület teljes feltágulását elérve. A nyaki főverőér kezelés előtti és utáni angiográfiás képe az alábbi ábrán látható, a sárga kör a stroke hátterében álló plakkot jelöli. A súlyos fokú nyaki érszűkületek a súlyos tünetekkel járó stroke-os esetek közel 20%-ért tehetők
felelőssé. A Kórházban meghonosított agykatéteres eljárással ezen szűkületek minimálisan invazív módon, a csuklóban végzett kis behatolásból kezelhetőek, jó eredménnyel és nagy biztonsággal.
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Megosztás

További híreink

Az Észak-budai Szent János Centrumkórház logója

Hibaelhárítás

Tisztelt Pácienseink! Értesítjük Önöket, hogy a tegnapi napon, az Észak-budai Szent János Centrumkórház területén bekövetkezett

Tovább olvasom »

Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. A www.janoskorhaz.hu weboldal kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges sütiket (cookie-kat) használ.

A sütikkel kapcsolatos részletes tájékoztatást ITT érheti el

Megszakítás