Keresés

Széndioxid-lézeres készüléket kapott a Szakrendelő

A legkorszerűbb, szén-dioxidos sebészeti lézerrel gazdagodott a Szent János Kórház Kútvölgyi úti szakrendelőjének eszközparkja az önkormányzat és a kormány támogatásának köszönhetően. A különleges berendezést főként a bőrgyógyászok tudják majd használni, de bizonyos problémák esetén a nőgyógyászat és a fül-orr-gégészet területén is kiválóan alkalmazható.

„Régi döntése az önkormányzatnak, hogy a Szent János Kórháznak évről évre támogatást nyújt. Örömünkre szolgál, hogy az Egészséges Budapest Program keretében ehhez a kormány pénzügyi keretei felett is rendelkezhetünk, hiszen 300 millió forintot fordíthattunk a járóbeteg-ellátás fejlesztésére, orvosi eszközök beszerzésére” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester annak alkalmából, hogy a bőrgyógyászaton dr. Ralovich Zsolttal, a kórház főigazgatójával, valamint dr. Szócska Gáborral, a szakrendelő vezetőjével közösen átadta a támogatásból vásárolt, széndioxid-lézeres sebészeti készüléket.

A polgármester közölte, hogy a szakrendelő számára összesen 104 millió forint értékben szereztek be orvosi eszközöket, ebből 83 millió forint érkezett a kormánytól, míg a fennmaradó összeget az önkormányzat biztosította. Az elmúlt hónapokban egyebek mellett egy modern szívultrahang-készüléket, valamint egy nagy tudású endoszkópos tornyot adtak át a Kútvölgyi orvosainak.

„Ez egy prémium minőségű lézerkészülék. Sokkal modernebb, mint a korábbi széndioxid-lézerek, mert pixelekben adja le az energiát. Ezáltal sokkal kíméletesebb, kevésbé fájdalmas a kezelés és gyorsabban regenerálódik a bőr. Míg a korábbi beavatkozásoknál hetekig is eltartott, ennél már csak néhány napot vesz igénybe a regenerálódás” – ismertette az új készülék előnyeit dr. Kaszás Annamária bőrgyógyász.

A szakorvos kitért rá, hogy az eszközzel el lehet távolítani különböző bőrnövedékeket, anyajegyeket, szemölcsöket, de a bőr fiatalítására, hegek, öregedési foltok, apró ráncok kezelésére is alkalmas. Hozzátette, hogy a készülékkel a bőrgyógyászaton kívül a nőgyógyászatban, fül-orr-gégészetben is lehet különféle beavatkozásokat végezni.

Dr. Balog Imre nőgyógyász arról beszélt, hogy ez a lézer – ami az állami szférában a Margit kórházon kívül jelenleg csak a Kútvölgyiben található meg – a szeméremtáji szemölcsök kezelésében forradalmi változást hozott, ugyanis a kóros sejteket elpárologtatja, míg a környezetében nem okoz semmi kárt. „Gyakorlatilag nem marad sebfelület, mert a sebfelületen rögtön egy pörk képződik, így a lézerrel ellátott seb nem tud begyulladni, nem tudnak a baktériumok behatolni” – magyarázta.

A nőgyógyász elmondta, hogy a korszerű technika az inkontinencia kezelésére is használható. A vizeletcsöpögés problémáját eddig csak viszonylag bonyolult műtétekkel lehetett megoldani, ezzel az eszközzel viszont pesszimista becslések szerint 75, optimista becslések szerint pedig 95 százalékban gyógyítható a betegség.

Megosztás

További híreink

Az Észak-budai Szent János Centrumkórház logója

Hibaelhárítás

Tisztelt Pácienseink! Értesítjük Önöket, hogy a tegnapi napon, az Észak-budai Szent János Centrumkórház területén bekövetkezett

Tovább olvasom »

Ez a weboldal sütiket használ az oldal működésének biztosítása érdekében. A www.janoskorhaz.hu weboldal kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges sütiket (cookie-kat) használ.

A sütikkel kapcsolatos részletes tájékoztatást ITT érheti el

Megszakítás