A magyar egészségügy napja kórházunkban is a legfontosabb és legszebb ünnep, hiszen ezen a napon köszönthetjük munkatársainkat, és kifejezhetjük elismerésünket áldozatos munkájuk iránt, amit a rohanó mindennapokban sokszor nem tudunk eléggé hangsúlyozni. A hétköznapokban a beteg az első, ma viszont azokra figyelünk, akik elvégzik és segítik a gyógyító munkát, és akik a háttérből támogatják kórházunk működését tudásukkal, szorgalmukkal. Ez alkalomból Semmelweis Napi megemlékezésünkön díjakat és kitüntetéseket adott át Dr. Ralovich Zsolt főigazgató kórházunk munkatársainak.
A Szent János Kórházért életműdíjat ebben az évben dr. Konc János, a Budai Meddőségi Centrum vezető főorvosa kapta, aki 1969 óta dolgozik kórházunkban, a Meddőségi Központ alapítójaként a mai napig aktívan részt vesz intézményünk betegellátásban. A főorvosi kar szavazatai alapján a Semmelweis Gyűrűt ebben az évben Dr. Polyák Annamária, a II. Belgyógyászat osztályvezető főorvos helyettese nyerte el. 2019. július elsejével alapított Emlékplakett azon, a gazdasági igazgatóság szervezeti egységeihez tartozó személy részesíthető, aki legalább 30 éve az Intézmény alkalmazásában áll, valamint akit az Intézmény a Díj odaítélését megelőzően kimagasló szakmai tevékenysége és teljesítménye, illetve emberi magatartása alapján arra érdemesnek nyilvánít. Az emlékplakettet Könyves István a Logisztikai osztály munkatársa részére adományoztuk, aki 1988. november 10. óta dolgozik a Kórházban. Az ápolás szakma elismeréseként, szakdolgozóink megbecsülésének kifejezéseként az idei évben Kossuth Zsuzsanna gyűrű díjat alapítottunk, melyet Stefanics Jánosné szakápoló kapott, aki 1968 óta dolgozik a Traumatológiai és Kézsebészeti osztályon.
Főigazgatói dicséretet kapott: Dr. Burka Gabriella Éva főorvos, Kanyó Katalin vezető biológus, Kormányné Galambos Otília Gyermekgyógyászati asszisztens. Orvos-igazgatói dicséretet adtunk át Dr. Katona Márta főorvos és Szimáné dr. Mohácsi Edit főorvos részére. Gazdasági igazgatói dicséretben részesült: Ágoston Lajos informatikus, Huber György gépkocsivezető, Kiss Árpád gépkocsivezető, Kovács Krisztián kazánkezelő, Lakatos Henriette statisztikus, Vajda Zsuzsanna informatikus. Ápolási igazgatói dicséretet kapott: Nagy Barta Péter műtőssegéd, Regős Krisztina szakápoló, Szecskó Irén szakápoló.
Tudományos Bizottságunk szervezésében minden évben megrendezésre kerül a Fiatal Diplomások Fóruma, ahol ifjú kollégáink értékes szakmai előadásokkal készülnek a versenyre. Különdíjban részesült Béres-Molnár Katalin Anna-Dr. Dudás Eszter Neurológiai Osztály – Stroke Centrum, Műhelyi Viktória-Szabó Pál Tamás Neurológiai Osztály – Stroke Centrum, Becze Dominika Réka Gyermeksebészeti és Traumatológiai Osztály. Harmadik helyezést ért el Dr. György Alpár, a Sebészeti Osztály dolgozója, második helyezés -pontegyenlőség- miatt megosztottan került átadásra, Dr. Leel-Őssy Attila-Dr. Karabélyos Csongor Fül-Orr-Gégészeti Osztály dolgozói, Dr. Orosz Tünde Fül-Orr-Gégészeti Osztály dolgozója. Első helyezést ért el Dr. Hirschberg Bettina Fül-Orr-Gégészeti Osztály dolgozója.
A MESZK 12. Országos szakmai vetélkedőjén részt vett dolgozóink elért eredményük elismeréseként dicséretben részesültek: Kiss Erzsébet szakápoló, Szecskó Irén szakápoló, Szilasi Szilvia szakápoló, Virágh Sára szakdolgozó. A versenyen nyújtott teljesítményükhöz gratulálunk!
Az ünnepséget Lakatos György fagottművész és tanítványainak zenei előadása tette emelkedettebbé. Gratulálunk a kitüntetetteknek és további jó egészséget és munkát kívánunk!