Keresés

Családbarát Kórházi Innovációk díjat nyert a Szent János Kórház

A Magyar Kórházszövetség és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén a hagyományostól eltérő módon kereste a kórházak életében előforduló  legjobb családbarát gyakorlatokat. A Családbarát Kórházi Innovációk – Járvány idején című pályázat szakmai zsűri díját az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház kapta a Babales program, az Együtt program, az Online Szülésfelkészítő tanfolyam és a Stroke ovi program komplex pályázatával.

A Szent János Kórházban évek óta folyamatos a törekvés a családbarát szemlélet egyre magasabb szintű megvalósítására, így a járványhelyzet miatt kialakult igényekre is igyekeztünk gyors és szakmailag is kiemelkedő megoldásokat nyújtani. Innovatív megoldásokkal segítettük a családokat a járvány ideje alatt is. A koronavírus-járvány kihívásaira reagálva 8 hetes online szülésfelkészítő tanfolyamot indítottunk. Az online Stroke ovi mesés formában ismerteti meg a gyerekekkel a stroke főbb jeleit, akik így baj esetén, időben tudnak segítséget hívni idős rokonaikhoz.
A Baba-Mama-Papa programunk pedig a gyermekek születése körüli időszakban felmerülő mentális problémákkal küzdő szülőknek nyújt kórházi segítséget, ami a járvány idején online csoport formájában is a családok rendelkezésére állt. Babales programunkban lehetővé vált, hogy az otthon lévő családtagok webkamerán láthassák kisbabájukat a nap bármely szakaszában.

A világjárvány az egészségügyben dolgozóknak különösen nagy terhet jelentett, de ebben a helyzetben is mindent megtettünk a betegek legmagasabb szintű ellátása érdekében akár a kórházban, akár online megoldásokkal. A vírus nem szabhat határt a megújulásnak, betegeink segítése érdekében minden munkatársunk elkötelezetten dolgozik.

Családbarát megoldásainkról további információkat osztunk meg facebook oldalainkon:

https://www.facebook.com/szentjanoskorhaz/

https://www.facebook.com/budaicsaladkorhaz/

Megosztás

További híreink

Megszakítás
Széchenyi 2020
Adatvédelmi áttekintés
Az Észak-budai Szent János Centrumkórház logója

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.