Keresés

Az ünnepek közeledtével nagyszámú lakossági megkeresés érkezik hozzánk, különféle jótékony felajánlásokkal. Legtöbben a gyermekosztályainkat támogatnák játékokkal. Ezekből azonban év közben is annyit küldenek, hogy több alkalommal udvariasan vissza kellett utasítanunk a felajánlásokat. Ennek kapcsán merült fel, hogy állítsunk össze egy listát azokról az eszközökről, amik valóban segítenék a dolgozók és a betegek mindennapjait, így senkit nem bántanánk meg azzal, hogy nem élünk a segítő szándékával.

Körlevélben kértük a gyógyító osztályokat, hogy gyűjtsék össze azokat az eszközöket, amik a szorosan vett gyógyító tevékenységen túl hasznosak lehetnek az osztály életében. Kiemelt számban látunk el hajléktalan betegeket, akiket új ruhával, takarókkal megajándékozva igyekszünk kiadni az osztályokról, de minden olyan eszköz is a listára került, aminek egy gyermekét kísérő szülő híján lehet egy sürgős felvétel során (papucs, pizsama, törülköző).

A listát összeállítók közül páran pontatlanul értelmezték a feladatot, így olyan eszközök is listára kerültek, amiket a kórház természetesen kötelezően biztosít az ellátás során, ezek tévedésből kerültek adománygyűjtő eseményünk kommunikációs csatornáira.

Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy egy jószándékú kezdeményezést, a közösségi összefogás és társadalmi felelősségvállalás szép szimbólumát az ellenzéki sajtó visszájára fordítja és a negatív kampány részévé teszi.

Ugyanakkor már az első napokban rengeteg értékes adomány és felajánlás érkezett, amit valamennyi dolgozónk és betegeink nevében hálásan köszönünk!

Megosztás

További híreink

Megszakítás
Széchenyi 2020
Adatvédelmi áttekintés
Az Észak-budai Szent János Centrumkórház logója

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.

Feltétlenül szükséges sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.

A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.